Vettem egy forró fürdőt, miközben megpróbáltam elfeledkezni a tegnap történtekről. Még mindig éreztem szorító érintését, amitől nem tudtam szabadulni. Mikor rájött, hogy éppen eltolni próbálom magamtól, megütött. Aztán megismételte újra és újra. Égető könnyek folytak le az arcomon, kiabáltam, rugdalóztam, de nem tehettem semmit. Jóval erősebb volt nálam.
Így, hogy előtörtek az emlékeim, már a fürdőzéshez sem volt kedvem. Kimásztam a kádból és a tükör elé léptem. Testemet számtalan különböző színű folt díszítette. Mindig figyelt arra, hogy csak olyan testrészeimen legyenek sebek, ahol senki sem látja, így soha sem fogják megtudni mi történik köztünk. Én sem mondhatom el, mert akkor olyan dolgok történnének, amit már nem lehet visszafordítani.
Felkaptam a törölközőmet, és kiléptem a szobából. Kivettem a szekrényemből egy farmert és egy fehér trikót, majd kerestem egy színes blézert. Lesétáltam a konyhába, ahol egy tál gőzölgő palacsinta és egy üzenet várt.
Drága Alexa,
Édesapádnak el kellett utaznia egy üzleti útra, én pedig úgy döntöttem, hogy vele tartok. Már elég nagy vagy, úgyhogy remélem nem lesz semmi gond. Hagytunk neked itthon pénz. Légy jó!
Puszil anya és apa
Sóhajtva tettem le a cetlit, majd nekiláttam a reggelimnek. Közben végig az járt a fejemben, hogy ha nincsenek itthon a szüleim, akkor Chris bármikor átjöhet... és azt csinálhat velem amit akar... Görcsbe rándult a gyomrom, annyira, hogy egy falat sem ment le a torkomon. Rettegtem tőle. Gyorsan eltoltam magam elől a tányért, mert féltem, hogy elhányom magam. A tenyerembe temettem az arcom, hátha megnyugszom. Végül belebújtam az egyik cipőmbe, és elindultam egy sétára.
Gyorsan kapkodtam a lábam egészen addig, míg ki nem értem az utcánkból, ugyanis itt bármikor elkaphat. Megálltam a sarkon a kávézóban, és vettem magamnak egy cappuccinót. Ezt kortyolgatva mentem tovább. Mikor már elég ideje kóboroltam a városban, kerestem egy helyet, ahol leülhetek. Besétáltam két háztömb közé, és megpillantottam egy fát. Nem volt túl magas, de a lombkoronája elég terebélyes volt ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Leraktam a poharat a fa tövébe, felkapaszkodtam az egyik ágra, majd felhúztam magam. Semmiképp sem akartam, hogy észre vegyenek, ezért egy kicsit feljebb másztam. Amikor már biztonságban éreztem magam, leültem és nekiálltam töprengeni.
Akárhányszor egyedül vagyok, azon gondolkodom, hogy miként keveredhetnék ki ebből a helyzetből. Egyszerűen csak elszökhetnék, és új életet kezdhetnék, de a szüleim rögtön megtalálnának. Pontosabban azok az emberek, akiket felbérelnének. Esetleg megpróbálhatnám elmagyarázni a szüleimnek, hogy ez a kapcsolat nem teljesen olyan, mint képzelik, de ennek beláthatatlan következményei lennének. Felvetődött már bennem, hogy csak simán szakítok vele, de ezt rögtön elvetettem. Túlságosan félek tőle.
- Ezt inkább a szemétbe kéne dobni, királylány! - zökkentett ki valaki a gondolataimból.
Lenéztem a fáról, és megpillantottam egy sötétbarna hajú fiút. Felpillantott, így bele tudtam nézni gyönyörű szemeibe.
- Van most nagyobb problémám is ennél. - vetettem oda. Nem tudom, hogy mi ütött belém, nem szoktam ilyen bunkó lenni. Valószínűleg ő hozta ki ezt belőlem.
- Elfogyott a zsebpénz? - ironizált.
- Rendkívül vicces vagy! - dünnyögtem.
Ó, ha tudná min megyek keresztül! Ő csak annyit lát, hogy a szüleim által mindenem meg van, tökéletes az életem. Ezzel szemben ez koránt sincs így.
- Na mesélj királylány! Elárult egy barinőd? - kérdezte, miközben egy könnyed mozdulattal felhúzta magát a fára.
- Ez nem egy olyan történet, amit szívesen hallanál. - ráztam a fejem. Elnevette magát.
- Igaz, én nem értem a te világodat. - kuncogott.
- Fejezd már be! Semmit sem tudsz rólam! - csattantam fel. Nem akartam tovább hallgatni, ahogy gúnyolódik rajtam, miközben fogalma sincs, hogy miről beszél.
- Akkor mesélj! Kíváncsi vagyok a történetedre! - fonta keresztbe karjait.
- Nem gondolod, hogy egy idegennek fogom elpanaszolni a problémáimat!
- Eric Bally. - nyújtotta a kezét. Felhúzott szemöldökkel vizslattam a kinyújtott kart.
- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdeztem érdeklődve.
- Azt mondtad, hogy nem fogod elmesélni egy idegennek, ezért bemutatkoztam, így már nem vagyok ismeretlen. - mondta teljes higgadtsággal.
Valószínűleg elég döbbenten nézhettem rá, ugyanis kalimpálni kezdett a kezével előttem.
- Ezt nem gondoltad komolyan, ugye? - kérdeztem még mindig értetlenül.
- Dehogynem! Na, öntsd ki nekem a szíved királylány! - kérlelt.
Nem is tudom mi ütött belém hirtelen, de nekiálltam a mesélésnek. Csak beszéltem és beszéltem, miközben többször legördült egy-egy könnycsepp az arcomon.
- Szóval nagyjából most itt tartunk. - sóhajtottam. Láttam rajta, hogy mérlegeli a tömérdek információt, amit rázúdítottam.
- Hát, sajnálom. - Ennyi. Ennyi amit ki tudott nyögni.
- Nos, én is! - mondtam, és hátradőltem a fa törzsének.
Gyorsan kapkodtam a lábam egészen addig, míg ki nem értem az utcánkból, ugyanis itt bármikor elkaphat. Megálltam a sarkon a kávézóban, és vettem magamnak egy cappuccinót. Ezt kortyolgatva mentem tovább. Mikor már elég ideje kóboroltam a városban, kerestem egy helyet, ahol leülhetek. Besétáltam két háztömb közé, és megpillantottam egy fát. Nem volt túl magas, de a lombkoronája elég terebélyes volt ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Leraktam a poharat a fa tövébe, felkapaszkodtam az egyik ágra, majd felhúztam magam. Semmiképp sem akartam, hogy észre vegyenek, ezért egy kicsit feljebb másztam. Amikor már biztonságban éreztem magam, leültem és nekiálltam töprengeni.
Akárhányszor egyedül vagyok, azon gondolkodom, hogy miként keveredhetnék ki ebből a helyzetből. Egyszerűen csak elszökhetnék, és új életet kezdhetnék, de a szüleim rögtön megtalálnának. Pontosabban azok az emberek, akiket felbérelnének. Esetleg megpróbálhatnám elmagyarázni a szüleimnek, hogy ez a kapcsolat nem teljesen olyan, mint képzelik, de ennek beláthatatlan következményei lennének. Felvetődött már bennem, hogy csak simán szakítok vele, de ezt rögtön elvetettem. Túlságosan félek tőle.
- Ezt inkább a szemétbe kéne dobni, királylány! - zökkentett ki valaki a gondolataimból.
Lenéztem a fáról, és megpillantottam egy sötétbarna hajú fiút. Felpillantott, így bele tudtam nézni gyönyörű szemeibe.
- Van most nagyobb problémám is ennél. - vetettem oda. Nem tudom, hogy mi ütött belém, nem szoktam ilyen bunkó lenni. Valószínűleg ő hozta ki ezt belőlem.
- Elfogyott a zsebpénz? - ironizált.
- Rendkívül vicces vagy! - dünnyögtem.
Ó, ha tudná min megyek keresztül! Ő csak annyit lát, hogy a szüleim által mindenem meg van, tökéletes az életem. Ezzel szemben ez koránt sincs így.
- Na mesélj királylány! Elárult egy barinőd? - kérdezte, miközben egy könnyed mozdulattal felhúzta magát a fára.
- Ez nem egy olyan történet, amit szívesen hallanál. - ráztam a fejem. Elnevette magát.
- Igaz, én nem értem a te világodat. - kuncogott.
- Fejezd már be! Semmit sem tudsz rólam! - csattantam fel. Nem akartam tovább hallgatni, ahogy gúnyolódik rajtam, miközben fogalma sincs, hogy miről beszél.
- Akkor mesélj! Kíváncsi vagyok a történetedre! - fonta keresztbe karjait.
- Nem gondolod, hogy egy idegennek fogom elpanaszolni a problémáimat!
- Eric Bally. - nyújtotta a kezét. Felhúzott szemöldökkel vizslattam a kinyújtott kart.
- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdeztem érdeklődve.
- Azt mondtad, hogy nem fogod elmesélni egy idegennek, ezért bemutatkoztam, így már nem vagyok ismeretlen. - mondta teljes higgadtsággal.
Valószínűleg elég döbbenten nézhettem rá, ugyanis kalimpálni kezdett a kezével előttem.
- Ezt nem gondoltad komolyan, ugye? - kérdeztem még mindig értetlenül.
- Dehogynem! Na, öntsd ki nekem a szíved királylány! - kérlelt.
Nem is tudom mi ütött belém hirtelen, de nekiálltam a mesélésnek. Csak beszéltem és beszéltem, miközben többször legördült egy-egy könnycsepp az arcomon.
- Szóval nagyjából most itt tartunk. - sóhajtottam. Láttam rajta, hogy mérlegeli a tömérdek információt, amit rázúdítottam.
- Hát, sajnálom. - Ennyi. Ennyi amit ki tudott nyögni.
- Nos, én is! - mondtam, és hátradőltem a fa törzsének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése